Egy arany-, két ezüstérem és két ötödik hely a Felnőtt Kötött- és Szabadfogású Országos
Bajnokságon. Három érem Szlovákiából.
Szombaton a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia adott otthont a 2025. évi felnőtt kötött- és szabadfogású országos bajnokságnak. A rangos megmérettetésen az Érdi Spartacus SC tizenkét versenyzője lépett szőnyegre, hogy képviselje egyesületünket.
A 97 kg-os súlycsoportban három érdi birkózó is indult. Már az első fordulóban házon belüli párharcra került sor, ahol Mezei Dominik és Végh Richárd csapott össze egymással, és a csatából utóbbi került ki győztesen. Richárd a következő két mérkőzésén is magabiztosan menetelt tovább, majd a döntőben másik csapattársával, Mezei Patrikkal találta magát szemben, és ismét ő bizonyult jobbnak, megszerezve ezzel negyedik felnőtt országos bajnoki címét. Mezei Dominik a bronzéremért küzdhetett, de sajnos alulmaradt, így végül az ötödik
helyen zárt.

Egy súlycsoporttal feljebb, a 125 kg-os kategóriában Végh Artúr szintén hibátlan teljesítménnyel jutott be a fináléba, ahol végül ezüstérmes lett.

Kötöttfogás 86 kg-ban Buzás Patrik is éremért birkózhatott, de a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett, így ő is ötödikként fejezte be a versenyt. A 130 kg-osok között Molnár Tamás éppen csak lemaradt a dobogóról, ő a negyedik helyen végzett.
Az eredményhirdetéskor Végh Richárd a győztesnek járó kupa mellett a Gáspár Ferenc Vándordíjat is átvehette. Az összesített pontok alapján az Érdi Spartacus a szabadfogású csapatversenyben harmadik helyezést ért el.
További eredmények
Szabadfogás:
65 kg: Nedvig Máthé 7.
86 kg: Nánási Kevin 8.
125 kg: Délceg József 7., Varga Dániel 9.
Kötöttfogás:
97 kg: Gyenes Bence 7.
Berta Mike sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt.
Kisebb birkózóink közül néhányan a szlovákiai Bán településen vettek részt versenyen. Itt az U11-es korosztályban Antunovits Beke ezüst-, az U9-es korosztályban Hamar Dániel és Mazzag Márk bronzérmet nyert.
