Érdi sumosok Skóciában

Amíg Párizsban az olimpiai bajnoki címekért és érmekért folyik a küzdelem, addig a sumosok a skóciai Coatbridge-ben léptek a dohio-ba és mérték össze erejük.

Augusztus 3-án a Glasgow mellett településen tartották a II. Scottish Sumo Opent, ahol az érdi különítmény hat fővel képviselte magát, és összesen három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek. A férfi mezőnyben 77 kg-ban Berta Mike, 85 kg-ban Buzás Patrik, 100kg-ban Délceg József nem talált legyőzőre, így ők hárman a dobogó legfelső fokára állhattak fel. Varga Dániel 115 kg-ban, Végh Artúr +115 kg-ban mérettette meg magát, és bár ők is beverekedték magukat a döntőbe, ott sajnos alulmaradtak ellenfelükkel szemben, így meg kellett elégedniük a második hellyel. Baljer Kitti a nők között 65 kg-ban bronzérmet nyert.

A mostani viadal felkészítő verseny volt a 2024-es U18 és Felnőtt Sumo Világbajnokságra, aminek szeptember 7-8-ig a lengyelországi Krotoszyn ad otthon, és ahol az érdi sumosok közül heten – Baljer Roxána, Baljer Kitti, Kaszás Elza, Kaszás Lilla, Buzás Patrik, Délceg József és Végh Artúr – ismét harcba szállnak, majd szeptember 22-én Érden megrendezésre kerül a nemzetközi Tar Mihály Sumo Csapat Emlékverseny.

Megosztás:

További hírek